A dugulások lehetséges okai

A mai rohanó világban az embernek nincs ideje néhány igen fontos dologra, hogy odafigyeljen. Reggel felkelünk, gyorsan megreggelizünk, majd rohanás a munkahelyre. Este pedig megérkezünk fáradtan, és örülünk, hogy végre pihenhetünk legalább az este. Ilyen tempóban hogyan lehet bármire is rendesen odafigyelni? Pláne az apró jelekre, melyek a dugulás előfutárai lehetnek. Pedig szükséges megelőzni a dugulást, mert különben nagyobb bajunk is lehet belőle a későbbiek során.

[wp_ad_camp_1]

A mosogatót elég gyakran használjuk, ezért igen sokszor kialakulhat ott dugulás. A zsíroktól, az olajoktól, amiket a lefolyóba öntünk, pedig nem is oda kellene. Valamint a sok-sok ételdarab is okozhat sajnos dugulást, mivel megakadhat a lefolyó csövében. Szerencsésebb lenne azokat se a mosogatóba önteni, hanem a kukába inkább.

A mosdó is gyakran van használatban. Ott leginkább a hajszálaktól, a szappandaraboktól, és a sok-sok mosószertől alakulhat ki dugulás. De a vízkő is felelős lehet a dugulásban. Használhatunk ezek ellen különböző házi és bolti vegyszereket is. Persze csak a kisebb dugulások esetén. Itt csőgörényt is lehet bevetni, de csak a padlóösszefolyónál, és ott is a fővezetéken. Ha már ez sem segít, akkor elég nagy lehet a lerakódás, a dugulás. Szakembert kell ekkor hívni.

Duguláselhárítás

Duguláselhárítás

A WC eldugulása igen kellemetlen jelenség, bármikor is jelentkezik. Igen rossz, amikor a lehúzás után feljön a szennyvíz, és nem is megy el. Na, ilyenkor már ajánlatos szakembert hívni. Eddig nem érdemes várni a dugulással. Ha már vannak jelei, hogy dugulás lesz, mindenképp határozottan fel kell lépnünk ellene. Bevethetünk házi vegyszereket is, bár ideig-óráig jók csak. A leghatásosabb a WC pumpa, mellyel vákuumot lehet okozni, és a nagyobb lerakódás elmozdításához vezethet. Persze, ha a lefolyócsőben van a dugulás, akkor a pumpa se tud segíteni, akkor fel kell szedni a WC-t, és csak így lehet megoldani a duguláselhárítást. Amit mi magunk is elvégezhetünk, ha kellően értünk hozzá, vagy pedig szakemberre bízhatjuk.

A főlefolyó is eldugulhat időnként. Ahova a ház összes lefolyója egybefolyik egy közös emésztőbe. Belekerülhet ebbe is például játék, vagy esetleg valamilyen rongy, vagy gyökérbenövés. Ezt is lehet tisztítani, hiszen elméletileg úgy vannak építve, hogy hozzá lehessen férni. De dugulás esetén jobb szakembert hívni, mivel ezt a dugulást csak ő tudja elhárítani.