3 érdekes és tanulságos film, melyeket látni kell

Vannak csupán szórakoztató filmek, melyeknek nem is az a célja, hogy okuljon belőle az ember, de vannak bizony olyan filmek is melyekből tanulni is lehet. A film által, mint külső szemlélő, remekül ráláthatunk egy-egy mindennapi problémára, olyan emberi játszmákra, melyeket akár saját magunk is már megtapasztaltunk, ezért könnyen megérthetjük a mondanivalójukat.

[wp_ad_camp_1]

A Leckék az életről című film Jack Lemmon utolsó filmje volt, igazán szívbemarkoló és igaz történetet mesél el. A főszerepet egy munkamániás újságíró tölti be, aki miután megtudja, hogy egykori, kedvenc egyetemi professzora haldoklik, úgy dönt, meglátogatja őt. Még nem tudja, hogy ez a találkozás örökre megváltoztatja az életét, mivel rájön, hogy az élet sokkal több, mint a mindennapi mókuskerék. A film bemutatja a halál, a család, a boldogság témaköreit, eközben több bölcsességgel is megajándékozza meg a nézőket.

Az élet szép - La vita e bella

Az élet szép – La vita e bella

Az élet szép című film ugyancsak egy csodálatos történet arról, hogy lehet elviselhetőbbé tenni egy kisgyereknek a koncentrációs tábort, már ha ez egyáltalán valamennyire is lehetséges. A főhős ebben az alkotásban egy félzsidó apuka, akit gyermekével együtt elhurcoltak a nácik. Az apa mindent megtesz azért, hogy fia ne érzékelje azt, ami körülveszi, éppen ezért kitalálja, hogy csupán egy játékba csöppentek, ahol helyt kell állnia. A kisgyerek ezt el is hiszi, hiszen édesapja még a legnagyobb borzalmak közepette is derűs és játékos marad.

A bakancslista egy felettébb népszerű, rendkívüli alkotás, ami mindenkit elgondolkodtat. A film után biztosan megfordul fejedben a kérdés, hogy Te mit tennél, ha megtudnád, hogy az életed a hamarosan végéhez közelít!? Vajon harcolnál és folytatnád a hétköznapokat vagy végre elkezdenél igazából élni. A főszereplők miután megtudják, hogy halálos betegek összeírják, hogy mit is szeretnének még kipróbálni és ezzel kezdetét veszi a kalandos és derűs utazás. A film felhívja figyelmünket arra, hogy soha ne tévesszük szem elől az álmainkat!